Egy rendhagyó posztot írok most neked, nektek. Évek óta sokat utazom, és mindig megtalálnak a kérdések repjegyekről, szállásokról. Az élet úgy alakította, hogy van időm válaszolni, írni. Mivel épp Sarajevoban vagyok, vagyunk, a facebook oldalamon kérdeztem meg, van-e egyáltalán, aki kíváncsi erre a városra, hogy hogyan estem vele szerelembe. Magatokra vessetek, hogy ez a poszt megszületett, túl sokan válaszoltátok, hogy "persze" meg "naná". :)

Sarajevoba 2018 tavaszán jöttem először, mivel - és ez nálam mindig nagy motiváció, hogy kimozduljak a komfort zónámból - túl olcsó volt a jegy. Ha jól emlékszem, már akkor is hat ezer forint volt oda-vissza Budapestről, és ezt azóta is tartjuk, drágábban ide nem repültünk azóta sem. 

Be kell valljam azt is, hogy mikor először felvetődött, hogy ide jöjjünk, nem volt "hű, végre" érzésem, de még a "szuper" sem, inkább úgy mondanám, hogy nyitott voltam erre a városra. (Bár némi alapom van, Kusturicát és a filmjeit imádom, Szegeden az Art étteremben toltam 99 óta a sopszka salátát pleskavicával ünnepnapokon, tehát NÉMI érzésem volt arról, hogy hova jövünk.)

Nyilván, ha megvan a repjegy, az ember rákeres gugli barátunkkal, trip advisorral, hogy hova is jön, képeket nézeget. Mit mondjak, nem volt ellenemre amit láttam. Amit az első alkalom óta sem tudok megszokni - miért is kéne - hogy a hegyek körbe ölelik a várost. De nem csak úgy, hogy "körülveszik", hanem olyan Tamási Áronosan, mint az Advent a Hargitán színművében, hogy szinte ráhajlik a Bascarsija oldalára a szemben lévő Trebevic. Ezt egy fotón sem lehet visszaadni, hiába is próbáltam több ezerszer - nem túlzok. Az első szállásunk a Kapuzova utcán volt, minden reggel, ahogy lesétáltunk a városba, úgy éreztem, hogy a fejünk fölé hajlik, ölel, szeret a hegy. (Az a hegy egyébként, ahonnan a sniperek lőtték a népet nem is olyan régen. És ez a kettősség végig jelen van a városban azóta is.)

Tehát minden egyes landolásnál már a szemem elvarázsolja a sok hegy, ahogy egymás mögött sorakoznak a sziluettek. A bejutás a városba lehet kicsit és nagyon kalandos, a reptéri busz ritkán jár, cserébe csak a reptéren beváltott helyi valutát fogadják el, eurót nem. A reptéri pénzváltó pedig - hihetetlen - rögzített árfolyamok miatt ugyanúgy vált, mint a város központban, vagy az Ilidza negyedben. (1 euró kb. 195 KM.) Javaslom, hogy aki idejön, első alkalommal a buszt próbálja elkapni (egy jegy 5 km, oda-vissza pedig 8). Ha nem sikerült, akkor a 103-as troli megállóját kell megkeresni a reptérrel szemben lévő kertesházas lakótelep szélénél (ha a hátad mögött a reptér, akkor jobb kéz felől van a megálló a sok-sok ház mögött). Na, ez a nagyon kalandos, még mi sem próbáltuk a város felé bevállalni, csak a reptér felé. 

Ha beérsz a városba, ami cirka 30-50 perc, forgalomtól függően, a hihetetlen életkedv tűnhet fel, és a minaretek elég magas száma :) Igen, működnek, és kb. mindegyikben más az imám, ezt akkor vettem észre, mikor imára hívták a híveiket, és négy különböző hang és dallam áramlott be a szállásunk nyitott ablakain egyszerre, több irányból. 

Apropó, szállás: mi Airbnb-n szoktunk foglalni. A Grbavica negyedig lehet arra számítani, hogy a török negyed (óváros), ahol az Ottomán Birodalom találkozott az Osztrák-Magyar Monarchiával, kellemes séta távolságra van. Mi kétszer egymás után még nem laktunk ugyan azon a helyen, aminek több oka is van: szeretek új helyeket "tesztelni", új emberekkel ismerkedni, új városrészeket felfedezni, illetve ahol eddig megfordultunk, mind nagyon felkapott lett pár hónap alatt, hamar betelnek a helyeik. (A szállás árakról annyit, hogy most egy hétre egy teljes apartman, két szobával, konyhával, fürdőszobával, internettel, teljesen felszerelve, azaz fogkefén, ruhán kívül semmit nem kellett hozni, két főre kb. 50 ezer forintba került.)

Első ittlétünkkor megvoltak a kötelező körök: a sárga bástya naplementében, a török negyed minden utcácskája, a piac, lanovkával a régi olimpia bobpálya a Trebevic tetején, rengeteg muszlim temető, a vasútállomás melletti hatalmas torony, ami talán hotel is, de fel lehet menni egy lifttel a legtetejére, és pazar kilátás nyílik egész Sarajevora. Ha jól emlékszem 2 km volt a belépő a tetőszintre. A múzeumok közül akkor kettő fért bele: az egyik a "Historical Museum of Bosnia and Herzegovina", már ez is elég elgondolkodtató volt, de a leges-leg a Bascarsija-ban található Gallery 11/07/95, ami a Srebenicai mészárlásnak szentelte a kiállítótereit (annak az eseménynek, melynek megtörténtét a szerb kormány megint letagadta pár hónapja). Az utóbbi múzeumban ami plusz élmény lehet: dokumentumfilmeket vetítenek, az egyik a 96-os Sarajevo-i szépségkirálynő választásról, amit a háború alatt készítettek, és az utolsó mondata nekem nagyon beégett. Egy - a lányommal kb egy idős, muszlim kislány veti oda félvállról, szinte tökéletes angollal, hogy nem érti az egész háborút, mindenki ugyan abban az istenben hisz, csak esetleg máshogy hívja. A másik film magáról a srebenicai tragédiáról forgott, a helyszínen, a kamerák és a nato katonák szeme előtt (szó szerint!) viszik a bosnyák férfiakat, 12-évestől, hogy lemészárolják őket. Nagyon-nagyon-nagyon felkavaró, és igen, ajánlom mindenkinek, tiszta szívből, nézze meg, nézzétek meg, hogy tudjuk, mikor kell lépni, fellépni, kiállni mi ellen és mi mellett. 

Utolsó háborús bekezdésem -  mert lehetne erről hosszan írni -,  hogy ha felmész a bobpályákhoz, és lenézel a városra, úgy érezheted, ha köpnél egyet, a közes közepében landolna a török negyednek. Na, ilyen helyekről lőttek a "faszagyerekek" emberekre. Innen aztán tényleg truváj, beszorított tömegekre, két oldalról, egy stratégiailag nem is fontos helyen - a torkom elszorul még mindig, ha rágondolok. 

A város ezt a nyomasztó múltat - úgy látom - gyönyörűen oldja. Kevés megkereseredett arcot látok. Olyan életkedv lengi be az utcákat, a levegőt, ami nekem teljes lelki feltöltődést ad. Mindenki segíteni akar, még ha az utcán kerengsz, akkor is kézzel-lábbal javasolják, merre menj, bár nem is kértél segítséget. Hogy mindenki beszél angolul, de legalábbis érti, és ha nem tud neked válaszolni, a mellette lévő már ugrik is, hogy tolmácsoljon. Hogy itt akkora szeretettel, barátsággal fogadnak a szállásadók is, de a burekesben, a sörözőben is, mint régi, jó ismerőst. 

Az első alkalom óta sem tudok betelni az itteni épületekkel: az ottomán gyökerek, motívumok, a faszén füstjével "illatosított" utcácskák, szinte mutatja a füst az utat: hol találsz pékséget, csevapost. Közben meg a monarchia épületei a szó legnemesebb értelmében pazaron díszítve, gyönyörű motívumok egymáson, és a háború meghagyott nyomai. Ahol akarták, már eltüntették a repeszek, lövések gödreit az épületeken. A hangsúly sokszor az ahol akarták-on van, úgy érzem, mert rengeteg olyan épület van, amin semmi nem látszik már. Mintha felkiálltó jeleket hagynának az itteniek: ne forduljon újra elő 92'. 

Ami nekem is furcsa: mindenhol IS rá lehet gyújtani, akár a plázában található kávézóban is. Apropó kávézók, itt a török kávé dívik, ami nekem nem a kedvencem, így megtaláltuk a két olyan kávézót, ahol európai espresso-t is lehet kérni. Az egyik a Bascarsija török negyedében egy régi, családi cipész üzlet, ami kb. 100 éves múltra tekint vissza, viszont a mostani generáció rájött, hogy cipészként éhen fognak halni, nagyot álmodtak, és nyitottak egy kávézót, ahol minden, szó szerint minden a régi tárgyaikból, anyagaikból van: a térelválasztó kaptafákból, az itallap bőr talpból, a pohár alátét bőr sarok alátétből <3 A másik kávézó a Metropolis a Marsala Tita utcán. 

Ha helyi ételeket szeretnél enni, térj be bármelyik piacra, mellette tuti van burekes, ami meg sem közelíti azokat, amiket Szegeden is kapni, ezek igazi faszenes kemencékben sülnek, nem zsírosak. Tálaláskor jól nyakon szokták önteni joghurttal, ami isteni. (A nagy piac melletti burekesben egy kiló, hússal töltött burek 12 KM, de van krumplis, meg sajtos is.) A csevapot pár helyen már próbáltuk, és ami étterem bejött, az a Bascarsija-ban a Ćevabdžinica Željo. Máshol is próbálkoztunk, a Zeljo-ban nem hagyják ki a sós vajat (kajmak), illetve nem tolják tele a húst porccal (pár helyen már sikerült ezzel elvenni a kedvünket az evéstől). Itt egy 10 darabos adag lepénnyel 7 km-ba kerül, + 1,5 km a kajmak. Amennyiben van időd, kedved és lehetőséged főzni, érdemes hentesnél venni csevapot (7-9 km/kg), mellé csapni a kosárba egy kajmakot (kb. 1-1,5 km), egy lepényt (0,60 km, egy lepény két főnek elég), hagymát (fillérek a piacon és a boltban is), így egy éttermi étkezés árából négy napig meg tudod oldani két főre az étkezést. A gyümölcs-zöldség mind-mind fillérekbe kerül (kedvencem, a füge tavaly nyáron 1 km/kg áron volt, de ma is sikerült szereznem, igaz, drágábban, 7km/kg-ért). 

A söröket illetően, itt csak Sarajevsko-t szoktam inni, isteni finom lager, a Bosne folyó vizéből. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mentett életeket a sörgyár a háború idején, kattints ide. A boltban egy dobozos Sarajevsko 1 km, sörözőben 2,5-3,5 km között mozog az ára, bár mi semmi felvágós helyre nem ültünk be (Sarajevsko bár - mignon, illetve a Kovaci utca 5. szám alatti Birtija a kedvencünk). 

A vízről: a csapból folyó is jéghideg. Szó szerint. És annyira tiszta, hogy mikor pár napig csöpögött a csap egy szállásunkon, nem volt vízkő nyoma a porcelánon. Ha jössz-mész a városban, érdemes kulaccsal indulni, mert rengeteg helyen tudod tölteni (de oda kell figyelni, hogy nehogy dzsámihoz tartozó, rituális mosdáshoz használt kútnál töltsd). 

Aki szeretne kicsit kimozdulni a belvárosból, elnézhet az Ilidza negyedbe (itt nagy fürdőkomplexum is van), ahonnan tovább menve (busszal) a Vrelo Bosne park hűs, pisztrángos forrásai, tündérerdejei várnak. Persze itt is van a park közepében étterem, sörözővel :)

A sarajevoi kötelező látnivalók listáját ki lehet egészíteni még a hatodik században épült ortodox templommal a Bascarsija-ban, illetve most láttam először a Srvrzo Kuca-t, ami elvarázsolt (konkrétan Ophran Pamuk: A nevem: Piros regényében éreztem magamat). De ha cél nélkül kószálsz az utcákon, akkor sem fogod azt érezni, hogy értelmetlenül keringesz, vagy hogy elszalasztottál valamit. 

Imádom ezt a várost, ahol a mák az mák, a kocka az kucka, a cukor az secer, a szoknya az suknya, a pertli az pertle, ahol mosolyognak, angolul értenek, igenlik az életet, együtt élnek bosnyákok (muszlimok), római katolikusok, ortodox katolikusok, zsidók, ha kalandvágyból eljutsz a panelek tövében lévő helyi kiskocsmába, akkor is kedvesen szolgálnak ki. 

"Sarajevo is where cultures meet" - a legkedvencebb képem egy múzeumban: a latin hídnál, az Osztrák-Magyar Monarchia és az Ottomán birodalom találkozásánál a Croatia (Horvátország) sarkon Moritz Schille specialitét boltja látszódik :D 

Ha érdekel több fotó is, instagramon tud nézelődni nálam.